Pranahaz.hu
Betöltés...
info@pranahaz.hu Hívjon: +36 30 436 8977

Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink ismertetése




Szedona módszer Az elengedés művészete


Ez a módszer, elengedésre tanít egyszerűen, gyorsan, mert ez egy velünk született természetes képesség.

A módszer rendkívül egyszerű: tudatosítod az érzést ( üdvözlöd), megengeded, hogy itt legyen, majd eldöntheted, hogy el akarod e engedni, vagy úgy érzed, hogy még dolgod van vele.

Lester Levenson, amerikai fizikus és vállalkozó, a saját életében létrejött krízis folytán, alkotta meg ezt a módszert. A munkája során rengeteg stressz érte, úgy hogy 42 éves korában olyan beteg lett ( szív, gyomorfekély, izületi betegség, stb.), hogy az orvosok hazaküldték meghalni. Otthon elgondolkodott azon, hogy mikor érezte magát boldognak, és rájött, hogy akkor, amikor Ő maga szeretett valakit. Arra is rájött, hogy a szereteten kívül, minden más érzést el lehet engedni! A Szeretet az alaptermészetünk,.

Ahogy elengedte a dühöt, mert meg tudott bocsájtani, akinek kellett, és sajátmagának, szép lassan meggyógyult és 84 éves koráig élt.

Előfordult már veled, hogy volt valami kellemetlen megélésed?

Mondjuk , elveszett a kiscicád, szakított veled a párod, vagy éppen kirúgtak az állásodból és te nagyon szomorú voltál, esetleg bosszankodtál, dühös voltál és a segítő környezeted, ( a barátaid, ismerőseid) azt javasolta neked, hogy " Áh, engedd el !" Ismerős ez neked?

De, vajon valamelyik is, elmondta neked, hogy hogyan csináld?

Valahányszor valami rossz érzésünk van, mindig megakarunk tőle szabadulni, kivetni magunkból, vagy úgy teszünk, mintha nem is lenne. Igyekszünk jelentéktelenné tenni. De, ezzel sajnos csak elnyomjuk ezt az érzést a lelkünk mélyére, nem veszünk tudomást róluk, és nem tudjuk, hogy ezek mozgatják, befolyásolják a tetteinket. Ezek többnyire ragaszkodások, ráfeszülések egy témára, vagy ellenállások ezzel szemben.

Aztán csodálkozunk, hogy az életünk olyan, amilyen.

Az érzéseinknek megvan a jogosultsága, ezek jelzik azt, amikor letértünk a béke, öröm és szeretet útjáról, és ezzel az egész életünk kibillen az egyensúlyából.

Ha elnyomás, megfutamodás helyett igyekszünk inkább tudomást venni a létezésükről és megengedésbe kerülni ezekkel, akkor megláthatjuk azokat a megrögzült gondolati mintázatokat, amelyek észrevétlenül akadályozzák az életünk örömteli, és sikeres kiteljesedését.

A Sedona módszernek egy meditáció segítségével segít abban, hogy ez a "megengedés"létrejöhessen.




Homeopátiás tanácsadás


Néhány mondat a homeopátiáról



A homeopátia gyógyszerekkel gyógyító önálló rendszer. Az orvostudomány része, az alternatív medicina egyik ága. A világ legtöbb országában csak orvosok gyakorolhatják. Magyarországon miniszteri rendelet értelmében, hasonlóan az akupunktúrához, ájurvédikus orvosláshoz, a biológiai fogászathoz szintén csak orvosok gyógyíthatnak homeopátiával.

A homeopátiás gyógymód magában foglalja a diagnosztikát, az akut és krónikus betegségek gyógyítására, valamint a gyógyszerek adására vonatkozó szigorú szabályok ismeretével kiválasztott szer adagolását, az esetkövetést, a betegség prognózisának felállítását.

Hagyományos orvosi vagy más természetgyógyászati módszerekkel együtt is alkalmazható.

A homeopátia körül kialakult bizalmatlanság oka jelenlegi tudományos ismereteink korlátozottsága, a mechanikus szemléletre, kémiai alapokra épült diagnosztikai és gyógyszerelési stratégiánk egyedüliként való elfogadása.

Pedig életműködéseinket dinamikus energiák szabályozzák, sejtjeink közötti jelátvitel valahol számítógépeink működésére hasonlít. Így talán jobban érthető, hogy szervezetünk, amely meg tud betegedni egy gondolattól, mely nem más, mint egy dinamikus energia, csak olyan szubsztanciákkal gyógyítható, mely összemérhető ezen dinamikus megbetegítő tényezővel.

Ezen gyógyszerek pontos hatásmechanizmusát nem kémiai-gyógyszerészeti eljárások, és nem a hagyományos mechanikus szemlélet, hanem az atomfizika, a kibernetika, a káoszkutatás módszerei fogják felderíteni.




Autogén Tréning


Autogén tréning?



A mindennapjaink úgy telnek, hogy igyekszünk megfelelni az élet kihívásainak. Ahhoz, hogy teljesíteni tudjunk, feszült figyelemre, koncentrációra van szükség. A testünk és az elménk folyamatos feszültségben van, ami kimeríti az erőforrásainkat. Ilyenkor jelentkeznek az alvászavarok, szorongás, félelem, keringési zavarok, magas vérnyomás és egyéb testi problémák.

Az Autogén tréning segítségével megtanulunk ellazulni, átkapcsolni ebből a feszült állapotból a pihenésre. Ezáltal visszaáll az egyensúly a testünkben, lelkünkben, és minőségi életet élhetünk. A gyakorlatok során hangsúlyt fektetünk az önismeretre is, ami hozzájárul a tudatosságunk fejlődéséhez. Minél inkább jelen vagyunk az életünk eseményeiben, annál inkább nem csak sodródunk, hanem annak irányítóivá válunk.

Ennek a relaxációs technikának az elsajátításához nyújtok segítséget, egy 10 alkalmas tanfolyammal. Az autogén tréning, az egyik legismertebb és legjobban elismert, orvosok által is gyakran használt, relaxációs technika, ahol a te saját erőforrásoddal dolgozunk.

A módszer J.H.Schultz német orvos, pszichológus nevéhez fűződik. Ezt a technikát Németországban tanultam, és stresszkezelő coaching típusú csoport keretén belül lehet nálam igénybe venni.

A foglalkozások körülbelül 90-120 percesek, kiscsoportban zajlanak, esti órákban heti rendszerességgel.

Kiknek ajánlom az Autogén tréninget?


Ez a tanfolyam neked szól
• Ha szívesen javítanál az egészségi állapotodon.
• Ha szeretnéd, hogy több életenergiád legyen, mert már eleged van abból, hogy kifacsart, stresszes, szorongással teli érzésekkel élsz.
• Ha eleged van abból, hogy a tested jelez: nem tudsz aludni, enni, örülni.
• Ha „15” kávéra van szükséged, hogy helytállj a mindennapokban.
• Ha a tested nem engedelmeskedik, s már desszert helyett is gyógyszert fogyasztasz.
• Ha szorongás, stressz helyett, kellemes, nyugodt, békés életre vágysz.

Hogyan zajlik?


Fontos, hogy kényelmes, laza ruhában érkezz, hogy meglegyen a komfort érzésed a gyakorláshoz.

Megismerkedünk egymással, majd ismertetem röviden a módszert, interaktív módon beszélgetünk a stresszről, aztán rá is térünk a gyakorlatokra. Egy alkalommal, egy gyakorlatot tanulunk, rögzítünk, hogy a következő alkalomig legyen idő a beépülésre. A mindennapi 10-15 perces gyakorlás lesz a „házi feladat”, ami a kellemes, nyugodt állapot kialakulását és megtartását segíti. Lesznek önismereti kérdések is, amelyek kapcsolódnak a gyakorlatokhoz. Így jobban ráláthatsz majd, hogy milyen múltbéli, és jelenlegi tényezők, megélések és viselkedések járulnak hozzá az aktuális állapotodhoz.




Gua Sha arc-/testmasszázs


A Gua Sha masszázs egy tradícionális kínai (TCM) masszázs, amelyet különböző anyagokból készült (rózsakvarc, jáde kő, bivalyszarv, Bian kő) és különböző formájú segédeszközzel végeznek.
A "gua" szó jelentése "kaparás", ezzel utalva a módszer lényegére: az emberi test különböző részein simító-kaparó mozdulatokat végzünk a Gua Sha masszázs segédeszköz segítségével. A masszázzsal serkentjük a nyirok- és vérkeringést, eltávolítjuk a méreganyagokat, lazítjuk az izmokat, oldjuk a trigger pontokat és csökkentjük a ráncokat.
A Gua Sha masszázs ismételt kaparásokból áll, olajozott bőrön, a kövek lekerekített élével. A lekerekített élt az olajozott bőrre nyomják, és körülbelül 10–15 cm hosszú mozdulatokkal mozgatják az izmok vagy meridiánok mentén.
Ez az eljárás fokozott véráramlást (Sha) okoz a bőrben, ami petechiákhoz és ekchymózishoz (erősen megpirosodik a bőr) is vezet. Általában 2-4 napig tart, amíg ezek elmúlnak. Minél erősebb a “vér stagnálása” (a kínai orvoslás értelmében), annál inkább elszíneződik a bőr.
Arcmasszázsnál nem nyomjuk rá erősen a követ, így ott nem történik ilyen erős elszíneződés.

A Gua Sha arcmasszázs hatása, melyet már az első kezelés után láthatsz, rendszeres kezeléssel pedig fokozhatod:
– Eltűnnek a finom vonalak és ráncok az arcon. Arcod izmai feszesebbé válnak, megemeli, tonizálja a bőrt
– Serkenti a bőr kollagén termelését, méregteleníti a szöveteket
– Halványítja a szem alatti sötét foltokat, ödémát, megakadályozza a szem körüli szarkalábak kialakulását
– Csökkenti a pórusok eltömődését, ezáltal a pattanások kialakulását
– Fiatalabb, ragyogóbb bőrt és feszesebb arcot, nyakat, dekoltázst eredményez
– és mindemellett ellazít, energiával tölt fel.

Az Arc Masszírozó Roller és Gua Sha Masszírozó kövek formatervezésük által kifejezetten arra lettek létrehozva, hogy az arc masszírozásával fokozhassuk annak vérkeringését. Az áramlás javulásával a bőr oxigén- és tápanyagellátását jelentős mértékben növelhetjük, a nyirokkeringés fokozása csökkenti az arc puffadását, szem alatti puffadást..

Rontó Viktória


Chi Nei Tsang (hasi méregtelenítő, stresszoldó) masszázs



Ez a masszázs az ősi Kínából ered, jelentése „a belső szervek energiájával való munka”. A masszázs egyszerre dolgozik fizikai és energetikai szinten, mélyen megdolgozza a belső szerveket, segít mozgásba hozni a stagnáló energiákat. A kínai gyógyítás azon alapul, hogy a negatív érzelmek, stressz, aggódás, félelem, düh, stb. felhalmozódik a szervekben, az egész testben, lerakódást, blokkokat hoz létre testszerte. Fizikai szinten ez szintén lerakódásokban, plakkokban, görcsökben, csomókban jelenik meg, amely befolyásolja az erek, szervek működését. A Chi Nei Tsang oldja a feszültséget, energetikai blokkokat a hasban, így javítja az energia áramlását az egész testben. Kitisztítja innen a méreganyagokat, a rossz érzelmeket és a túlzott hőt vagy hőhiányt, amelyek a szervek működési zavarát okozzák.
Az áramló energia jól áramló vért és nyirkot hoz magával, amely segít a lerakódásokat, méreganyagokat kiürülni a szervezetből. Ez a masszázs tehát jelentős méregtelenítő hatással van mind fizikai, mind érzelmi szinten.
Bár a kezelés időnként fájdalmas, a feszültség és stressz mértékétől függően, a Chi Nei Tsang masszázs segítségével jelentős ellazulás érhető el. Kezelt személyek arról számolnak be, hogy újra mélyen képesek lélegezni, ahogy a felső test ellazult, a hasi terület nyitottabb, energikusabb, a bordakosár és a hátuk rugalmasabb. A masszázs az alhasi szervek működésére is hatással van, sok nőnek segített a menstruációs fájdalmak csökkentésében vagy meddőség kezelésében.

A masszázs során mély, lágy-gyengéd vagy a kezelések előrehaladtával erős nyomások sorozatát alkalmazzuk a has, borda, szegycsont és alhasi területen. Nyitjuk az energetikai kapukat, hogy a szervek megfelelő energia ellátása biztosítva legyen. Lazítjuk a rekeszizmot, amelynek feszülése kihat az egész szervezetre. Sokrétű és sok szintű masszázs technika a Chi Nei Tsang.


A Chi Nei Tsang jó hatással van a következőkre:

- székrekedés, felfúvódás, hasmenés
- eltávolítja a csomókat, feszültséget a hasban
- javul az emésztés
- emésztési zavar, reflux, gyomorégés
- irritábilis bélszindróma
- csökken a menstruációs fájdalom, meddőség
- hát, nyak, vállfájdalom
- idegesség, túlaggódás, sekély légzés
- alvás problémák
- különböző érzelmi traumák
- a vizeletkiválasztó szervek működése javul
- javítja az immunrendszer működését
- javul a nyirokkeringés
- harmonizálja a belső szervek működését

Rontó Viktória


Life coach


Mi a life coaching?
A coaching egy személyes segítő tevékenység, amely a már meglévő erősségeket, képességeket, azt, ami már neked működik, azonosítja, felhasználja és fejleszti, ezzel segítve a továbblendülést az elakadások, nehéz élethelyzetek megoldásában.

Mi nem az?
A coaching nem tanácsadás! A coach nem mondja meg, hogy mit, hogyan csinálj, meghagyja a szabadságot és felelősséget, kérdésekkel segíti a folyamatot, hogy a számodra megfelelő megoldásokhoz érkezz. Nagyon fontos: a coaching nem terápia, bár pszichológiai alapokra építkezik! Nem foglalkozik lelki betegségekkel, magatartászavarokkal, hanem az egészséges, de bizonyos nehézségekkel, problémákkal küzdő, vagy csak magukat fejleszteni kívánó embereknek, szervezeteknek nyújt segítséget!

Mit csinál a coach?
Ha használtál valaha GPS- t, akkor nagyon könnyen meg fogod érteni: abból a pontból kiindulva, ahol most éppen vagy, a coach kérdésekkel támogat, figyel, tükröt tart, elkísér a célpontig. Te határozod meg az útvonalat, megnevezed, amit szeretnél elkerülni, meghatározod az esetleg szükséges köztes célokat, hogy aztán megérkezz a kívánt célpontba.

Miben segít a life coaching?
A magánéleti problémák, nehézségek, elakadások megoldásában, abban, hogy erősödjön az önbizalom és lelkiekben megerősödj, eredményeket érj el, megtanuld kezelni az életben felbukkanó akadályokat. A coaching lényege nem csak a siker elérése, hanem a magánélet és a karrier összehangolása, a kiégés, stressz kezelése, kreativitás fejlesztése, döntések hozatala, lehetőségek megtalálása, kapcsolatok építése,önfejlesztés. A coaching megoldásorientált, a jelen megértésére koncentrál és a jövőre! Olyan segítséget nyújt az akadályok elhárításában, hogy az ügyfél a saját természetes képességével eljusson a céljaihoz. abból indul ki, hogy mindenki szakértője a saját életének, a helyzetének, és csak a saját válaszok és megoldások viszik el őt a kívánt eredményekhez.


Nemes Gabriella


Hypnocoaching

Amikor hypnocoachingot alkalmazok, a klienst egy nyugodt, laza, nagyon kellemes állapotba segítem, ahol az elme elemző része elcsendesedik, a figyelem beszűkül, így arra lehet irányítani, ami fontos,. Ebben az állapotban hozzáférhetővé válik a tudatalatti, ahol el vannak tárolva az érzelmek, múltbéli emlékek, a téves hitrendszerek, programok, amelyek okozzák a blokkokat, elakadást a testben ,az életben. Ezek a gondolatminták, gyakran a gyerekkorban alakultak ki, a környezetünk hatására. Ma már nem szolgálnak bennünket, de még mindig ezek mozgatnak a háttérből. Ezeket feltárjuk, feloldjuk és felülírjuk. Megkeressük az erőforrásokat, válaszokat kaphatunk életünk kérdéseire, javíthatunk a kapcsolatainkon, a teljesítményeinken, munkában, tanulásban, sportban, művészi tevékenységekben, és persze az egészségi állapotunkon: elősegíthetjük céljaink elérését minden téren.
Szeretném hangsúlyozni, hogy mindig a kliens hozza a saját, megfelelő megoldásait, nem én szuggerálom neki! Az elmélyült állapot közben, soha nem veszíti el az öntudatát, , emlékszik a történtekre. Az ülés alatt végig megtartja döntési képességét és semmi olyat nem mond, vagy tesz, amit éber állapotban nem mondana, vagy tenne!

A munkám egy kiegészítő tevékenység, amely kiegészíti az orvos munkáját. Az orvosi kezelések mellett hasznos segítség a lelki¬¬-érzelmi blokkok feltárása, oldása, így a kliens gyógyulása gyorsabban történhet. A kliens szabad akaratából veheti igénybe a jóllétét segítő foglalkozásokat. Nem gyógyítok és pszichoterápiát sem folytatok. Magyarországon törvényesen csak orvos gyógyíthat !

Nemes Gabriella


Access Bars

Az Access Consciousness, a tudatosságunk fejlesztését szolgáló testkezelés, ami egy kellemes, érintés alapú, hitrendszereket feloldó technika is egyben.

Az Access Bars kezelés, az Access Consciousness (Bevezetés a tudatosságba) módszertan alapköve. Ha kipróbálod ezt a kezelést, hamarosan a te életedbe is minden könnyűszerrel érkezhet meg. A tudatosság annyi, mint folyamatosan jelen lenni az életünk minden pillanatában, aminek eléréséhez kiváló eszköz ez a technika.

Mottónk: Az életben minden könnyedén, örömmel és ragyogva árad felém!

Honnan ered az Access?

A módszert Gary Douglas - a nagy sikerű bestseller író, nemzetközileg elismert előadó és keresett facilitátor - fejlesztette ki. Eszközei egyszerűek és hatékonyak, ezért nagyon gyorsan elterjedt az egész világon. Gary több mint két évtizeddel ezelőtt dolgozta ki azt a transzformációs kezelési eszközt, amelyet Access Consciousnessként ismerünk. Az Access egy forradalmian hatékony módszer, ami emberi életek megváltoztatására képes.

Gary munkássága több mint 47 országban vált ismertté, mára már több, mint 2500 képzett facilitátorral rendelkezik a közössége, akik a világ minden részén segítik klienseiket a tudatosabb élethez. S akikhez én is odatartozom. Az Access eszközei egyszerűek, és annyira hatékonyak, hogy bármilyen embernek segítenek elmozdítani és meghaladni a korlátaikat, amelyek megakadályozzák azt, hogy teljes életet éljenek.

Hogyan működik az Access?

A sok rögzült nézőpont (ami gyakran nem a sajátunk, hanem átvettük másoktól - a szülőktől, nevelőktől elsősorban), amikor eldöntjük, hogy mi lehetséges a világban és mi lehetetlen, megakadályozza, hogy bármit változtatni tudjunk az adott területen. A szilárd elképzelések arról, hogy az élet hogy működik - nem segítik, hanem megszilárdítják az energiákat, és a nézőpontjaink csapdájába zárják a lehetőségeinket.

Pszichológiai kutatások szerint az életünk 95%-át a tudatunk, és az elménk irányítja. Mikor egy fontos dologban döntést hozunk, valójában a bennünk lévő hitrendszereink hozzák meg a döntést helyettünk.

Egy példa: "A mi családunk mindig szerényen élt, de becsületesen." És kész is a program, amit életünk során futtatni fogunk, hiszen ha gazdagok lennénk már nem lennénk becsületesek, pedig mi azok akarunk maradni. Ugye ismerős? És ez a negatív program felülírja a pénzhez való pozitív hozzáállásunkat, megakadályozza, hogy esetleg több pénz áramoljon az életünkbe bármennyire is szeretnénk egészen addig, míg ki nem töröljük a tudatalattinkból.

Hogyan zajlik egy Access kezelés?

A kezelés rendkívül kellemes, gyengéd érintésekből áll, ami képessé tesz minket arra, hogy változásokat hozzunk létre az életünkben! Van 32 pont a fejen, amelyeket, hogyha érintünk, elengedhetjük azokat a korlátozó gondolatokat, hiedelmeket, ítéleteket, amelyek megakadályozzák, hogy az életünk úgy működjön, ahogy szeretnénk. Ezek a pontok egy-egy életterülethez kapcsolódnak: pénz, kontroll, kreativitás, test, szex, éberség, öröm, gyógyítás, öregedés, kapcsolatok. Így önmagában nem biztos, hogy sokat mondanak ezek a szavak, de ha belegondolunk, valójában ezek azok az életterületeink, melyek ha egyensúlyban vannak, harmóniába kerülünk mi magunk is.

Az érintés alapú módszer a Bars-ok (energetikai szálak, amik e hitrendszereinket képesek feloldani) futtatását jelenti. Ez segít megváltoztatni az energiát, segít leengedni a korlátainkat, hogy megmutatkozzék egy új, jobb lehetőség az életünkben. Te fekszel egy kezelőágyon kényelmesen, a hátadon. Behunyod a szemed, ellazulsz. Én megérintem ezeket a Bars pontokat a fejeden, és az egész energetikai rendszer életre kel kettőnk kapcsolódása révén. A Bars-ok futni (működni) kezdenek az ujjaim alatt, ami során feloldódnak a gátló hitrendszereid, amik akadályoznak az előrehaladásban.

Az Access másik fontos eszköze a Bars-ok futtatásán kívül a "Kérdésként élni" eszmére épül. A kérdésekkel nyitottá válunk a befogadásra és minden lehetőséget képesek leszünk valóságosnak elfogadni az adott pillanatban. Ez az állapot kinyitja a tudatunkat. A kérdés meg tudja változtatni a helyzet energiáját, új kapukat és lehetőségeket tárva elénk. Ha hajlandóak vagyunk kérdésekben élni, és a választ, a hogyan-t nem határozzuk meg az elménkkel, akkor végtelen lehetőségek befogadására leszünk alkalmasak. Ezzel egészítem ki a kezelést, és megtanítom neked általa, hogy te magad is kérdésekben létezz.

Kiknek ajánlom ezt a módszert?

⦁ Neked, ha úgy érzed nem olyan az életed, amilyet szeretnél, és valami többre vágysz.
⦁ Neked, ha több lehetőséget szeretnél teremteni az életedben.
⦁ Neked, ha stressz, szorongás kíséri a mindennapjaidat.
⦁ Neked, ha szeretnéd feloldani az érzelmi, mentális, fizikai, és energetikai blokkjaidat, amelyek beragadva tartanak egy élethelyzetben.
⦁ Neked, ha egészségügyi, vagy partnerkapcsolati gondjaid vannak.
⦁ Neked ha több könnyedséget, örömöt szeretnél ajándékozni a testednek.




Hány alkalomra érdemes jönni?

Minimum javasolt 5-6 alkalom igénybevétele, ami történhet heti, vagy kétheti rendszerességgel. A maximum kezelést pedig az első konzultáció végén együtt döntjük el, amikor megismertem a kihívásaidat, nézőpontjaidat, küzdelmeidet.

Mennyibe kerül egy alkalom?

Ár: 8000 Ft (Áfa mentes)

Mit kell még tudnom?

⦁ Egy alkalom 60 perc
⦁ Igyál vizet a kezelés előtt, de kávét, kólát inkább ne. Rendelőnkben biztosítjuk számodra a vizet, nem szükséges magaddal hoznod.
⦁ A kezelés után is javasolt a bőséges folyadék fogyasztás.
⦁ Kényelmes ruhában gyere, hogy minél komfortosabban érezd magad.
⦁ A kezelés díjának fizetésére előre utalással, vagy a helyszínen a pontos összeg elkészítésével készpénzben is van lehetőség.


Jelentkezz most kezelésre, ha szeretnéd 100%-ban te irányítani az életed.

Kérdéseket feltenni, vagy azonnali időpontot kérni e-mailen és telefonon is lehetséges itt.
--------------------------------------------------------
* Az Access Bars: nem orvosterápiás módszer. A kezelések során gyógyítás, orvoslás, terápia nem történik. Blokk oldás, érzelmi, és energetikai korrekció történik a kliens testén, amivel segítem a szervezet öngyógyító rendszerének aktivizálódását. A kezelés nem fizikai vagy mentális betegségeket kezel, de képes sok tünetre pozitív hatással lenni. Pszichiátriai kezelés alatt álló kliensek nem vehetnek részt az Access kezeléseken, saját egészségvédelmük érdekében. Pszichológiai vagy egyéb önismereti folyamat alatt álló egyéneknek, a terapeutájuk/segítőjük tudtával és jóváhagyásával érdemes részt venni az alkalmakon.

* A bejegyzésben használt képek a Pixabay fotóletöltő oldalról származnak

Címkék: Access Bars Access Miskolc Energia kezelés Hitrendszerek Nemes Gabi

Nemes Gabriella


Holistic Intuitiv Pulsing (Lágy csontkovácsolás)


E módszer alapja az izmok, és inak lazítása, nyújtása és az ízületek kimozgatása. A ringatás, pulzálás dinamikusabb, intenzívebb, mint a relaxáló módszernél. Hatásait tekintve az alap Holistic Pulsing hatásai mellett még
- oldja az ízületek mozgáskorlátozottságát
- lazítja az izomzatot, rugalmasságát növeli
- helyreállítja a gerinc és a végtagi ízületek funkcionális működését, eredeti statikáját, stabilitását, ezáltal csökkentve, megszüntetve a fájdalmat.
Ez a kezelés is gyengéd, bár dinamikus, nem cél a fájdalomokozás. Egy ilyen kezelés után úgy érzi az ember, mintha szétszerelték, majd beolajozva összerakták volna.
Bővebben:www.holistic-pulsing.hu

Rontó Viktória


Egyéni Art coaching


Egy különleges lehetőséget kínálok neked, aminek a segítségével kapcsolatba léphetsz az érzéseiddel, érzelmeiddel.

Most megtapasztalhatod, hogy a zene hullámhosszán hogyan rezonál a lelked, és erre miképp reagál a tested.

Honnan ered a coaching?

A coaching egy önismereti eszköz amely lehetőséget nyújt, hogy megismerd a személyiségeden túli mélyebb, igazi énedet. Megtalálhatod a saját erőforrásaidat és válaszaidat az életed kérdéseire. Találkozhatsz például a saját árnyékoddal és átalakíthatod azt. Az árnyék kifejezés Carl Gustav Jung, svájci pszichiáter - pszichológustól származik.

Személyiségünknek van egy úgynevezett "fényes"- tudatos része, és egy ,"sötét oldala", ez az árnyék, a személyiségünk nem tudatos része. Felnőtté válásunk során, egészen a gyermekkortól sokszor elnyomjuk az érzéseinket, szükségleteinket, ahhoz, hogy szeretve és elfogadva legyünk. Ez a túlélésünket szolgálja. Így alakul ki az árnyék oldalunk, amiről ha nem rendelkezünk önismerettel mit sem tudunk, pusztán csak érezzük, tapasztaljuk a gátló hatását. Ennek a részünknek a megismerése és integrálása ad lehetőséget, hogy kijöjjünk az életünk, mókuskerekéből, és egy kiteljesedett örömteli életet éljünk.

A coaching egy megoldás orientált tanácsadási eszköz. Aki coachhoz fordul, az általában valamilyen életvezetési nehézséggel, elakadással keres segítséget. Ha te is hozzám fordulsz, én mint coach úgy segítek neked, mint egy életvezetési tanácsadó. Teret biztosítok a számodra, hogy ráláss és megértsd saját működésedet egy helyzetben, és a saját erőforrásaidat felhasználva, megtalálhasd az utat és eszközöket a változáshoz. Amivel elérheted az elégedettség és az öröm állapotát.

Hogyan működik az Art coaching?

A coaching ezen formája fejleszti az érzelmi intelligenciát, és elmélyíti az önmagunkkal való bensőséges kapcsolatunkat. A művészet mindig segít, hogy könnyebben kapcsolódj a saját érzéseidhez, míg a coaching abban támogat téged, hogy stabilabb kapcsolatot tudj kialakítani önmagaddal, ami hozzájárul a céljaid eléréséhez.

Kellő önismeret nélkül nem tudjuk jól behatárolni, hogy mik is a valódi vágyaink, életcéljaink. Kezdetben mintegy automatapilóta üzemmódban, megyünk az ösztönös vágyaink felé, melyek mögött nincs túl sok tudatosság. Ahhoz, hogy magabiztos módon azt az életet éljük, amiről valóban álmodunk, túl kell lépnünk az ösztönösségen, és megismerni az igazi önmagunkat.


S mikor egy hétköznapitól még mélyebb szinten képesek vagyunk kapcsolódni a saját érzéseinkkel is, majd irányítani azokat, megteremthetjük a vágyott álmainkat. Ahhoz viszont, hogy szinkronban működjön a gondolkodásunk, érzelemvilágunk és a tetteink, szükséges egyfajta integrált működés. Az Art coaching művészeti része ezt az integrációt és érzelmi intelligenciafejlesztést segíti, míg az életvezetési beszélgetés önismereti jelleggel bír.

Hogyan zajlik egy művészeti coaching ülés?

Ha eljössz egy művészeti coaching ülésre, először beszélgetünk egy kicsit, hogy megismerhesselek és lássam, hogy a lelked mely területei kívánják az átalakulást. Egy rövid (kb. 5 perces) meditációval segítelek megérkezni a jelenbe, majd meghallgatunk egy rövid zenei részletet. Te elmondod a benyomásaidat; például hogyan hatott rád, mit éltél át, milyen érzések, emlékek, gondolatok merültek fel benned, milyen testérzetek jelentek meg benned. Majd ezt követően megbeszéljük amit átéltél, és feldolgozzuk.

Ha belefér az időnkbe, meghallgatunk még 1 zenei részletet.



A későbbiekben, ha már könnyen ráhangolódsz a zenére, lehet, hogy szívesen megmozdulnál, hogy még jobban átáramoljon rajtad a zene. Így átélheted a zene energiáját, megengedve, hogy a lelked a mozdulatok segítségével kifejezze az érzéseidet. Ha úgy alakul, erre is lesz lehetőséged. Ez segít majd, hogy egyre inkább önmagad légy és szeretetteljes elfogadással fordulj magad felé. Ilyenkor átszakadnak a gátak, blokkok és az öröm áramlik benned, megnyílik a kapu a boldogság felé.

Mit kapsz a foglalkozások során?

 saját élményt arról, hogy hogyan hat a zene közvetlenül a lelkedre, s egy-egy dallam hogyan rezgeti a lelked húrjait,
 megtapasztalhatod a zene gyógyító hatását,
 az elnyomott és nem tudatos érzelmek felszínre kerülése felszabadíthat és áramlásba kerülhetsz,
 megélheted a flow élményt,
 a megélésed, megértéssé válik és össze állhat benned az életed mozaik képe,
 a zene segítségével megismerheted a benned lévő rejtett világot.


Kiknek ajánlom ezt a módszert?

 Neked ajánlom, hogyha változást szeretnél az életedben, mert nem érzed jól magad a bőrödben,
 ha feszült vagy stresszes vagy,
 ha a fásultság érzését tapasztalod,
 ha kíváncsi vagy, hogy milyen elfojtott, nem tudatosult érzelmek blokkolják az életedet,
 ha szeretnéd tudni milyen korlátozó hiedelmek bénítanak, akadályoznak,
 ha észrevetted, hogy olyan szokásaid vannak, amelyek nem támogatnak téged,
 ha egy kellemes érzelmi intelligencia fejlesztő önismereti módszert keresel,
 ha úgy érzed, hogy szeretnél kilépni a szorító cipőből.

Hány alkalomra érdemes jönni?

Minimum javasolt 6-8 alkalom igénybevétele, ami történhet heti, kétheti vagy maximum három heti rendszerességgel. A folyamat egészének hosszát pedig az első konzultáció végén együtt döntjük el, amikor megismertem a kihívásaidat, nézőpontjaidat, küzdelmeidet. Ha egy teljes folyamatot végig vittünk, utána később egyes alkalmakra is jöhetsz (eseti nehézségekkel), de az elején szükséges egy hosszabb közös munka, hogy megismerhesselek. Ezért ne ijedj meg az alkalmak számától, amit kiírtam, tekintsd ezt örömteli énidőnek, amit csak magadra fordíthatsz.


Mit kell még tudnom?

 Egy alkalom 60 vagy 90 perc (ezt a lelki habitusod dönti el, hogy inkább lassabban vagy gyorsabban szereted megélni a lelki munkát)
 Érdemes hoznod egy jegyzetfüzetet, hogyha valamit hasznosnak találsz felírhatod, és alkalomszerűen (csak ha neked is van rá igényed) szoktam otthoni gyakorlatot is adni.
 A konzultáció díjának fizetésére előre utalással, vagy a helyszínen a pontos összeg elkészítésével készpénzben is van lehetőség.

A hétköznapi életedet olyan erők mozgatják, amelyek tudat alatt szunnyadnak, s rejtve vannak előtted, így nem is tudsz ezekkel mit kezdeni, rajtuk változtatni. Ám, ha ezek felszínre kerülnek, magától történik a változás. A zene által könnyedén, és örömteli módon történhet meg önmagad felszabadítása, és a belső kapcsolatod elmélyítése önmagaddal.

Ha elérkezettnek érzed az időt, ne habozz, kérj időpontot most! Kérdéseket feltenni, vagy azonnali időpontot kérni e-mailen és telefonon is lehetséges itt.

----------------------------------
*Az Art coaching: nem pszichoterápiás módszer. Az alkalmak során gyógyítás, orvoslás, terápia nem történik. Beszélgetés, képességfejlesztés, gondolkodásbeli korrekció történik, amivel segítem a kliens önreflexiós és problémamegoldó képességének aktivizálódását. A coaching mentális betegségeket nem kezel, de képes a hangulatunkra, optimizmusunkra pozitív hatással lenni. Pszichiátriai kezelés alatt álló kliensek nem vehetnek részt coachingon, saját egészségvédelmük érdekében. Pszichológiai vagy egyéb önismereti folyamat alatt álló egyéneknek, a terapeutájuk/segítőjük tudtával és jóváhagyásával érdemes részt venni az alkalmakon.

* A bejegyzésben használt képek a Pixabay fotóletöltő oldalról származnak

#Art coaching, #Coaching Miskolc, #Life coaching, #Életvezetési tanácsadás, #Érzelmi intelligencia fejlesztés, #Nemes Gabi

Nemes Gabriella


Art coaching workshop

Zeneművészet és érzelmi intelligencia fejlesztés - kreatív és művészeti eszközök használata csoportos coachingban

A csoporttársaiddal együtt haladva megtapasztalhatjátok, hogy a zene hullámhosszán hogyan rezonál a lelketek, és erre miképp reagál a testetek.

Mit jelent a csoportos coaching?

A csoportos műhelymunkákban is egyéni fejlesztés történik, de lehetőség van arra, hogy megtapasztald a csoport megtartó, támogató erejét. Tanulni tudsz mások nehézségeiből, miközben általuk önmagadra reflektálsz. Ebben a közegben biztonságban érezheted magad és megtapasztalod, hogy nem vagy egyedül a problémáiddal, megélheted, hogy elfogadnak és az lehetsz aki vagy! Egymás társasága, a közösség biztosítja ezt. És nem utolsó sorban, tapasztalatod lesz arról, hogy milyen közösségben dolgozni magadon, és ez mekkora önbizalmat, erőt ad.

Hogyan zajlik egy művészeti fejlesztő program?

Ez a műhelymunka segít neked, hogy a gondolatok világából, az ítéletek, vélemények, elemzések teréből a szíved irányába haladhass. Az elme kettősségéből az egység felé. Ilyenkor kapcsolódunk önmagunkkal és a jelenvalóság, a béke és harmónia állapotában vagyunk. A mélyebb kapcsolat önmagaddal, meghatározza a másokkal való kapcsolatodat is. Általa együttérzőbb, megértőbb, elfogadóbb leszel. Ez rendkívül fontos, mert a kapcsolataink minősége határozza meg az életünk minőségét!
Amikor megérkezel a foglalkozásokra, már szól egy kellemes, lágy, hívogató zene, hogy egy picit meg tudj lassulni a hétköznapi rohanásból. Ezután körbe ülünk a földön, egy rövid meditáció segítségével megérkezünk a közös térbe és időbe, összehangolódunk, hogy megerősítsük az egységérzést. A meditáció segít, hogy túljuss az elméd zakatoló gondolatain, s megpihenj belelazulva és igent mondva a jelen pillanatra. Ilyenkor az egész tested töltődik, megújul, és gyógyul. Ebben az elengedett állapotban, megnyugszik az idegrendszered, beindulnak a tested gyógyító energiái, megváltozik a fiziológiai állapotod: nyugalmat, békét tapasztalsz, lelassul a szívverésed, a pulzusod és a légzésed is csendesebb, nyugodtabb lesz.



Aztán hallgatunk egy zenei részletet, te megfigyelheted hogyan hat rád, mit érzel a testedben, milyen érzelmek bukkannak fel benned és ezekhez milyen gondolatok társulnak. Ez a tapasztalat segít kapcsolódni önmagaddal, a belső világoddal ami létrehozza, befolyásolja az életedet. A gondolataid, meggyőződéseid, amelyek hitrendszerré válnak az évek során, s egy bizonyos fajta cselekvésre késztetnek oldódni kezdhetnek a zeneterápia hatására. Amit hiszel magadról, a kapcsolataidról, az életről, a világról, az határozza meg az életed, mert ennek szellemében cselekszel. Ha rálátsz ezekre, vagy felismered az ismétlődéseiket akkor képessé válhatsz változtatni is rajta.
A zene kiváló útikalauz a bennünk lévő emlékekhez fűződő érzelmek világába. Nem akarja megváltoztatni az érzéseinket, ezeket átélve tudjuk átértékelni a történteket, ami segíti az érzelmeink feldolgozását. A zene hatására lesznek testi és lelki megéléseid, az önreflexiós körökön megoszthatod az élményeidet, hogy lásd, tapasztald milyen sokféleképpen hatott ugyanaz a dallam a többiekre (mindenkire). Ezáltal is érezheted a sokszínűséget és az egységet az összekapcsolódásban. Valamint mások önreflexiója téged is újabb felismerésekre ösztönözhet magadról.
Egy következő körben, intimebb formában már háttal ülünk a körben, ahol megengedheted magadnak, hogy mozdulj a zenére, ha jólesik akár fel is állj. Lehet, hogy szívesen megmozdítanád a kezeidet a zene lüktetésére, vagy ritmusra mozdulnál az egész testeddel, s szívesen felszabadultan felállnál és átengednéd magadat teljességgel a zenének. Szörfölhetsz a zene hullámain. A lényeg, hogy engedd, hogy vigyen a zene, érezd az energiáját, válj egyé vele!



A záró körben megoszthatod, hogy mit éltél át, törtek-e fel emlékek, milyen felismeréseid voltak, milyen érzelmek és gondolatok indultak be nálad.

Mit kapsz a foglalkozások során?

- tapasztalást, hogy hogyan hat a zene az érzéseidre
- hogyan rezonál a lelked a zenére
- benyomást, hogy milyen csoportban dolgozni
- együttérzést és elfogadást a csoporttársaidtól
- felfedezheted a lelked mélységeit, a mélyen lévő eddig nem ismert, rejtett érzéseket
- flow élményt


Kiknek ajánlom ezt a módszert?


- neked ajánlom, ha szeretnél egy kellemes érzelmi fejlesztő önismereti módszert
- ha szeretnél kapcsolatba kerülni a mélyebb éneddel
- ha kikapcsolódnál
- ha társaságra vágysz, olyan emberek társaságára, akik hasonlóan gondolkodnak mint te
- ha stresszes vagy
- ha valami különleges élményre vágysz


Létszám:

Minimum: 6 fő
Maximum: 10 fő


Mit kell még tudnom?

 Kényelmes ruhában gyere, vagy hozz magaddal olyat, amiben akár szívesen mozogsz is. Hozz egy jó meleg zoknit, vagy olyan papucsot amit rá lehet húzni a lábadra, hogy szabadon tudjál mozogni.
 Hozz magaddal vizet, mert a mozgás során sok folyadékra lehet szükséged.
 Érdemes bekészítened egy jegyzetfüzetet, hogyha valamit hasznosnak találsz felírhatod.
 A tanfolyam díja egy összegben, előre fizetendő.



Kérdéseket feltenni, vagy azonnal jelentkezni e-mailen és telefonon is lehetséges itt.


----------------------------------
*Az Art coaching: nem pszichoterápiás módszer. Az alkalmak során gyógyítás, orvoslás, terápia nem történik. Beszélgetés, képességfejlesztés, gondolkodásbeli korrekció történik, amivel segítem a kliens önreflexiós és problémamegoldó képességének aktivizálódását. A coaching mentális betegségeket nem kezel, de képes a hangulatunkra, optimizmusunkra pozitív hatással lenni. Pszichiátriai kezelés alatt álló kliensek nem vehetnek részt coachingon, saját egészségvédelmük érdekében. Pszichológiai vagy egyéb önismereti folyamat alatt álló egyéneknek, a terapeutájuk/segítőjük tudtával és jóváhagyásával érdemes részt venni az alkalmakon.


* A bejegyzésben használt képek a Pixabay fotóletöltő oldalról származnak


#Art coaching, #Coaching Miskolc, #Csoportos coaching, #Önismeret, #Érzelmi intelligencia fejlesztés, #Nemes Gabi



Nemes Gabriella


Lágy csontkovácsolás

Egy komplex, teljes testet átdolgozó, elsősorban mobilizációs jellegű kezeléssor. Célja a jó közérzet, fizikai szintű jóllét, az ízületek ’beolajozása’, mozgásterjedelmének növelése. Olyan aktív kezeléssor, amellyel oldjuk az ízületi blokkokat, a feszes, megrövidült izmokat és ez az állapot hosszútávon fenntartható lesz.

Hogyan is zajlik a kezelés?

Nálam minden esetben masszázs előzi meg, amivel egyrészt felmérem az izmok, ízületek állapotát, másrészt lazítom, felmelegítem azokat. Mellette nem elhanyagolandó tényező az sem, hogy a masszázs során lelkileg is lazul a vendég, hiszen már sokszor az is izomlazító (de mindenképpen rásegít), ha valakivel beszélgethet. És mivel azért ez ugyanúgy bizalmon is alapuló kezelés, mint a fogorvos vagy a nőgyógyász, van egy kis idő az ezzel kapcsolatos oldódásra is. Számít ez azért is, mert feszülés, ellenállás esetén nem lehet az adott testrészt kimozgatni. Gyors és főként kis mozdulatokról van szó, ami egyáltalán nem fájdalmas. Sokan idegenkednek tőle, nehezen fogadják el, mert félnek a nagy kiropogtatásoktól. De még egyszer felhívom a figyelmet rá: a lágy csontkovácsolás alapvetően NEM fájdalmas, hanem nagyon is kellemes kezelés. Több helyen, több módszert is tanultam már, ezeket a fogásokat mindig személyre szabottan alkalmazom.
Rontó Viktória


Svéd frissítő masszázs

A Svédmasszázs egy kifejezetten az egész testet átgyúró, izmokat jól megmozgató, erőteljesebb hatású masszázs. A 19. sz. végén egy svéd vívómester, Pehr Henrik Ling fejlesztette ki és határozta meg a svédmasszázs fogásrendszerét. A svédmasszázs egy igen kedvelt masszázsfajta Európa szerte. Rendkívül hatásosan alkalmazható az izomzat regenerálódásában, melyet a teljes test kezelése teljesen kipihentté tesz, oldva az izom minden merevségét, görcsös pontjait, csomóit (ún. fybromialgiás csomók), így az izomerő és izommunka megnövekszik.

Fájhat-e a svédmasszázs?

A fájdalom masszázs közben függ a páciens állapotától, előfordul, hogy eleve fájdalmas tünettel jön. Alapvetően a fájdalom elenyésző masszázs közben, nem cél a szándékos fájdalomokozás, csupán a gócok környéke lehet érzékenyebb. Semmi esetre sem igaz, hogy a jó masszázs fájdalommal jár. Az azonban előfordulhat, hogy érezhető fájdalom, viszont a masszázs után eluralkodik a jóleső megkönnyebbülés érzése. A svédmasszázs hatáskifejtése Egy szóval kifejezve: felszabadító. De nézzük a részleteket: -- a svédmasszázs röviddel elkezdése után felmelegíti a testet. A helyi vérbőség fellazítja a kötőszövetet és az izomzatot, megnyílnak az egyébként nyugalomban lévő hajszálerek; -- az izomzat és a kötőszövet keringése felélénkül, könnyebben jut a szervezet és az izomrendszer oxigéndús vérhez. Az oxigén mindig lazít és oldja a merevséget, javul a masszírozott rész anyag-, és gázcseréje; -- a svédmasszázs oldja a letapadásokat az izomzatban. A mindennapokban érezhető, amikor a hátizom mintegy fojtogatja a gerincoszlopot, erősen rátapad, görcsben tartja. Jelentkezik sokaknál az ún. banyapúp jelensége, a nyakcsigolyák körüli izomzat feltornyosulása. Ez mind azt mutatja, hogy izmaink összeugrottak és nem engednek ebből a görcsből. Itt már segítségre van szükség; -- a svédmasszázs hatására az emésztőenzimek termelődése élénkül, a bélperisztaltika fokozódik, a szervezet emésztése serkentődik; -- a szövetközti pangó folyadékok, melyek sokszor ödémás, vizesedésre hajlamos végtagokat okoznak, a svédmasszázs hatására a kiválasztó rendszerbe kerülnek, ahol vizelet formájában eltávoznak; -- a masszázs látványosan nyugtatja az idegrendszert, a szorongást, a félelmeket, a munkahelyi stressz következményeit; -- a masszázs fokozza a vérkeringést, így a sokakat fogságban tartó fejfájást és migrénes fájdalmakat megszünteti; -- a bőrt ért mechanikai hatások következtében a bőr méregtelenedik, sokkal rugalmasabbá válik, láthatóan megfiatalodik; -- a masszázs hatással van a belső szervekre is, lazít, anyagcserét javít, méregtelenít, salaktalanít.

A svédmasszázs ellenjavallatai

A Svédmasszázs hatásmechanizmusa miatt egyes esetekben ellenjavalt, mivel olyan folyamatokat katalizál, amelyek hátrányosan hathatnak meglévő kóros állapotokra. A Svédmasszázs az alábbi esetekben ellenjavallt:
1. Akut gyulladás, lázas állapot
2. Kiterjedt, nedvedző, fekélyes bőrelváltozás
3. Fertőző betegség (bőrgomba, TBC, himlők)
4. Rosszindulatú daganat, közvetlenül műtét után
5. Elzáródott betegség (pl.: érszükület, viszér, trombózis)
6. Fokozott vérzékenység, haematóma (vérömleny)
7. Cukorbetegség elõrehaladott állapota (pl.: fekélyes alsó végtag, zöldhályog)
8. Magas vérnyomás, súlyos szívbetegségek (pl.: peacemaker), érelmeszesedés előrehaladott állapota
9. Csonttörések, csontritkulás előrehaladott állapota, izületi instabilitás
10. Pszichiátriai esetek (skrizofrénia, epilepszia, klausztrofóbia)
11. Menstruáció (az elsõ 2 napon), áldott állapot

Rontó Viktória


Holisztikus orvosi állapotfelmérés

Gyógyközpontunkban a hozzánk fordulók problémáinak feltárására kiindulópontként úgynevezett állapotfelmérést végzek. Ez holisztikus szemlélet alapján történik, figyelembe véve, hogy a testi és lelki aspektusok egymástól elválaszthatatlanok.
A test-lélek-összefüggések feltárásához igénybe veszem a HKO (Hagyományos Kínai Orvoslás) által 8000 éve ismert test-lélek kapcsolatokat, a holisztikus test-szimbolikát, klasszikus pszichoszomatika ismereteit és a legújabb tudományos eredményeket is. Az állapotfelmérés nem azonos az orvosi diagnózissal, azt nem helyettesítheti.
Célja, hogy a szervezet energetikai állapotáról, a testi elváltozások hátterében álló, többnyire rejtett lelki folyamatokról, a páciens pszichoszociális helyzetéről, a gyógyulást nehezítő vagy akadályozó tényezőkről komplex képet kapjunk. Tehát a holisztikus állapotfelmérés éppen arról tájékoztat minket, ami az orvosi, szakorvosi kivizsgálásból kimarad. Hiszem, hogy csak a kétféle megközelítés együtt képes valódi, teljes gyógyulást eredményezni.

Az első vizsgálat alkalmával az európai és a Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) módszereivel, pszichoszomatikus szemléletű interjúval végzett állapotfelmérés alapján felmérem a páciens aktuális egészségi állapotát, beleértve a még tünetmentes szervi gyengeségeket, betegségi hajlamokat is. A klienssel közösen megkeressük és tudatosítjuk a betegségek hátterében lévő rejtett lelki folyamatokat, életvezetési, életmódbeli hibákat. Felállítok egy komplex terápiás programot, amely tartalmazza a táplálkozási, életmódi változtatásokat, a szükséges táplálék kiegészítőket, mozgásprogramot, illetve javaslatot teszek a Gyógyközpontunkban vagy esetleg máshol elérhető terápiás lehetőségekre.

Az állapotfelmérés fontos része a pácienseink tájékoztatása arról, amit megállapítottunk, hogy a holisztikus szemlélet alapján megértsék, hogyan jött létre a betegségük, és mit tehetnek azért, hogy a lehető leghatékonyabban gyógyuljanak. Munkánk gyakori része, hogy abban is segítünk páciensünknek, - amire a szakorvosi rendeléseken nincs idő és sokszor szakértelem sem-, hogy a szükséges információkkal ellátjuk, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a megfelelő motiváltsággal és felelősségérzettel kezeljék a betegségüket.

Dr. Hegedűs Ágnes


Holisztikus fizioterápia

A fiziterápia oyan kezelések gyűjtőfogalma, amiben a fizikai erőforrásokat használjuk a gyógyításra. Ide tartoznak pl.a mozgásterápiák, fürdőkúrák, lézer, ultrahang, mágneses, elektro-terápiák, pakolások, masszázs kezelések. A fizioterápiát is holisztikus keretben és szemlélettel végzem. A kezeléseket én végzem, nem asszisztens, maximálisan személyre szabottak, célzottak, és emiatt sokkal kevesebb kezelés mellett érhető el viszonylag gyors gyógyulás.

Akupunktúra, lézer-akupunktúra, Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO)

Az akupunktúra a HKO részeként megismert ősi kínai módszer, amelyet ma már nemcsak tűvel, hanem pl. lézerfénnyel is alkalmaznak.
A lézer-akupunktúra hasonlóan hatékony, mint a tűvel végzett, viszont teljesen fájdalmatlan és nincs fertőzésveszély. Előnye még, hogy kombinálható a lézer saját jótékony hatásaival. Soha nem csak tüneti kezelést végzünk, hanem a teljes egyensúlyzavart kezeljük, annak testi és lelki vonatkozásait is.
Ezért gyakori, hogy valaki egy konkrét problémával jelentkezik, de a kezelés hatására más, ettől függetlennek látszó panaszok is "maguktól" javulnak. Gyakori "pozitív mellékhatása" a kezelésnek, hogy mivel belső energiablokkok szabadulnak fel, megnő a teljesítőképesség, javul az erőnlét. Kínában az akupunktúra a teljes terápiának kb. 10%-át teszi ki, emellett más módszereket, mozgás, légzésterápiát, gyógynövényeket, gyógytáplálkozást, moxakezelést, masszázsokat is alkalmaznak. E módszerek nagy része Gyógyközpontunkban is elérhető.

Dr. Hegedűs Ágnes


Pszichoszomatika, stresszoldás


A modern gyógyítás már elképzelhetetlen a lelki gyógymódok nélkül. Akkor is, ha nálunk még a gyakorlat nem ezt mutatja. A világhírű magyar származású stressz-kutató, Selye János nyomán több évtizede tudjuk, hogy a szervezet magas stressz-szintje és a betegségek között szoros kapcsolat áll fenn. Az ősi gyógyító rendszerek mindegyike szintén használt lélekgyógyító módszereket, a modern medicina pedig újra felfedezte ezeket. Hiszen a mai világban még nagyobb szükség van a lélek gyógyítására, mint régen. Mert aki lelki sérüléseket hordoz, aki nincs kibékülve önmagával, nem dolgozta fel veszteségeit, sikertelenségeit, vagy egyszerűen nem talál megoldást krónikus frusztrációira, az előbb-utóbb testileg is megbetegszik - és a közvetítő mechanizmus maga a bűvös stressz, amelynek oldására nem rendelkezünk megfelelő módszerekkel.
A stresszoldás nem luxuscikk, hanem alapvető segítség annak, aki felismeri, hogy nemcsak testi, hanem lelki szinten is kibillent az egyensúlyából. Ráadásul sokkal gyorsabb a gyógyulás, ha a probléma gyökerét célozzuk meg és nem csak a tüneteket "simogatjuk". Napjainkra már akkora igény mutatkozik lelki problémák feldolgozására, hogy egyre több szakterület szakemberei használnak egyre többféle módszert. Sok olyan szakmailag megalapozott technikát alkalmaznak lelki blokkok oldására, amelyek gyakorlása nem kötött pszichoterapeuta végzettséghez, sok közülük öngyógyításra is alkalmas. A legalapvetőbb módszerek valójában a testünkben felhalmozódott stressz kivezetésére, oldására szolgálnak.
A pszichoszomatikus megközelítés arra ad lehetőséget, hogy egy adott problémának mind a testi, mind a lelki-érzelmi vonatkozását átlátva sokkal hatékonyabban segíthetünk. Ez azt jelenti, hogy egy testi tünetnél - rámutatva a pszichoszomatikus összefüggésekre - célzottan jutunk el a lelki gyökér-problémához, a lehető legrövidebb idő alatt. Lelki zavar esetén pedig akár a zavart kísérő, akár a feldolgozás kapcsán megjelenő testi tünetet tudjuk az alap-problémához kapcsolni, ezzel sokszor elejét vehetjük egy krónikussá váló betegségnek.

"A betegséget legyőzhetjük, ha felerősítjük a szervezet saját védelmi készültségét a stresszel szemben" Selye János: Életünk és a stressz

Dr. Hegedűs Ágnes


Autogén Tréning

Az Autogén Tréning (AT) a legjobban megalapozott relaxációs öngyógyító módszer, amelyet egy német pszichiáter, J. H. Schultz dolgozott ki. Orvosok, pszichológusok eredményesen használják páciensekkel való munkájukban. Tehát egy olyan gyógymódról van szó, amelyet nem a terapeuta "követ el" a páciensén, hanem megtanítja rá a páciensét, aki utána saját maga gyakorolja.
Az autogén (görög) kifejezés eredeti jelentése alapján ("autos" = ön, "genos" = származik) egy önmagunkból származó dolog, amit tréning, azaz gyakorlás során sajátítunk el. Alapja, hogy testi érzeteink, légzésünk megfigyelésével egyszerűen csak hagyjuk megtörténni az ellazulást. Az ellazulás testünk olyan alapállapota, amelyben életfolyamataink és helyreállító működéseink optimálisan zajlanak, idegrendszerünk a legjobb hatásfokkal dolgozik, ezáltal mind fizikai, mind mentális teljesítményünk a legkielégítőbb. A tréning során megtanuljuk ezt az állapotot elérni és megtartani. Ebben az állapotban elménk képes befolyásolni testünk önszabályozó rendszerét, amely a keringést, légzést, szívritmust ellenőrzi.

Az Autogén Tréning hatásai:
Az AT hat alapgyakorlatának rendszeres gyakorlása pihentet és felfrissít, csökkenti a szorongást, a félelmet, a fájdalomérzetet. Javítja a koncentrációt, a tűrőképességet, növeli a teljesítményt. Erősíti a test természetes öngyógyító mechanizmusait, erősíti az immunrendszert. Jótékony hatása van krónikus fáradtság, alvászavar eseteiben, és különböző pszichoszomatikus betegségeknél. Harmonizálja a test-lélek-szellem egyensúlyát.

Nemes Gabriella * Dr. Hegedűs Ágnes


Feltöltés alatt...



Gerinckezelés

a fogások keleti masszázsterápiákból és az oszteopátiás orvoslásból származnak. Finom szöveti technikákkal és izomfeszítésekkel, meridián és akupunktúrás pontkezelésekkel valamint izom és ízületi feszültségek oldásával érjük el a kívánt hatást, így ezek a technikák kellő biztonsággal alkalmazhatók és hatásuk tartós lesz. A kezelés érinti a nyaki, háti és ágyéki gerincszakaszt, valamint a bordák kezelését.
Gerincregeneráló masszázs jótékony hatásai:

  •     * Fájdalomcsillapítás
  •     * Tartásjavítás
  •     * Oldja az izom és ízületi feszültségeket
  •     * Átdolgozza, felfrissíti az izmokat
  •     * Javítja a gerinc állapotát
  •     * Fascia technikákkal képesek leszünk a csigolyakorrekciókra
  •     * Bordák és csigolyák ízületi feszültségeinek oldása


SI terápia

Egy teljesen fájdalommentes japán gerinckezelés! Az SI terápia, azaz a sacroiliacalis ízület feszültségeinek oldására Japánban zseniálisan kifejlesztett kezelési mód. Főként a gerinc és mozgásszervi problémák kezelésére irányul. Európában még nem ismert módszer. A kezelés lényege, hogy a keresztcsont és a csípőcsont közötti ízületet (SI ízület) kimozgatjuk, feloldjuk az ízületben keletkezett feszültséget, ez által csökken vagy teljesen megszűnik a derékfájás. Hakata professzor szerint (aki ezt a kezelést kifejlesztette Japánban) az esetek többségében az SI ízület blokkolva van, nem jól működik, és ez okozza a derékfájást. Sok esetben gerincsérv műtét után sem múlt el a derékfájás, ezért kezdték kutatni a fájdalom okát. Arra jutottak, hogy az SI ízület nem megfelelő működése okozta a fájdalmat. A kezelés abban segít, hogy az ízület mozgásának elakadását megszüntessük.

Mire jó?
Sokféle derékfájásnál lehet alkalmazni. Aki eddig úgy érezte, hogy sérv, isiász, vagy lumbágó miatt fáj a dereka, érdemes kipróbálni, mert sok esetben nem ezek a problémák a fájdalom okai, hanem az SI ízület elakadása. Ez nem csontkovácsolás, kezelés közben 2-3 mm-t mozdítunk az ízületen, valóban teljesen fájdalommentes és viszonylag rövid ideig tartó kezelés. A pácienseket sem terheli meg, mert rendkívül finom kezelés, ezért jól alkalmazható gyerektől egészen az idősekig.


SI terápia

Egy teljesen fájdalommentes japán gerinckezelés! Az SI terápia, azaz a sacroiliacalis ízület feszültségeinek oldására Japánban zseniálisan kifejlesztett kezelési mód. Főként a gerinc és mozgásszervi problémák kezelésére irányul. Európában még nem ismert módszer. A kezelés lényege, hogy a keresztcsont és a csípőcsont közötti ízületet (SI ízület) kimozgatjuk, feloldjuk az ízületben keletkezett feszültséget, ez által csökken vagy teljesen megszűnik a derékfájás. Hakata professzor szerint (aki ezt a kezelést kifejlesztette Japánban) az esetek többségében az SI ízület blokkolva van, nem jól működik, és ez okozza a derékfájást. Sok esetben gerincsérv műtét után sem múlt el a derékfájás, ezért kezdték kutatni a fájdalom okát. Arra jutottak, hogy az SI ízület nem megfelelő működése okozta a fájdalmat. A kezelés abban segít, hogy az ízület mozgásának elakadását megszüntessük.

Mire jó?
Sokféle derékfájásnál lehet alkalmazni. Aki eddig úgy érezte, hogy sérv, isiász, vagy lumbágó miatt fáj a dereka, érdemes kipróbálni, mert sok esetben nem ezek a problémák a fájdalom okai, hanem az SI ízület elakadása. Ez nem csontkovácsolás, kezelés közben 2-3 mm-t mozdítunk az ízületen, valóban teljesen fájdalommentes és viszonylag rövid ideig tartó kezelés. A pácienseket sem terheli meg, mert rendkívül finom kezelés, ezért jól alkalmazható gyerektől egészen az idősekig.


Keringésjavító nyirokdrenázs

A nyirokdrenázs célja, hogy a mozgásszegény életmódot folytató páciensek nyirokrendszer zavarai következtében a szövetekben felgyülemlett vizet, méreganyagokat eltávolítsák, megszüntessék az ödémát (duzzanatokat) és fokozzák a szervezet ellenálló képességét. A masszázs csökkenti a nyiroködémára való hajlamot és felgyorsítja a sejtek anyagcsere folyamatait. Hatására fokozódik a salakanyagok kiürülése a szervezetből. A kötőszövetre gyakorolt nagyon lágy fogástechnikával fokozzuk a nyirok folyadék visszaáramlását a szív felé. A drenázs egy meghatározott fogástechnikára alapulva meghatározott irányban és sorrendben egymás után következő ritmikus köröző és pumpáló fogások sorozatából áll.

A masszázs hatásai

  •     * a kezelés javítja a közérzetet: aktiválja az immunrendszert, feszültségoldó, gyulladáscsökkentő, és nyugtató hatású is.
  •     * erősödik az immunrendszer, a duzzanat okozta feszülés csökken, megszűni


Trigger pont terápia

A trigger pontok az emberi test izomszövetében található feszültségcsomók, melyek létezéséről általában nem is tudunk. Ezek a borsónyi kis pontok kívülről nem láthatóak, és az általuk okozott fájdalom sem a trigger pont helyén jelentkezik, hanem általában kisugárzó fájdalomként jelenik meg egy másik testrészen. A trigger pontok mindenkinél megtalálhatók az izomzatban, kialakulásukban semmi különleges nincsen. Ismétlődő gyakori mozdulatok, házimunka vagy akár irodai munka esetén, mind vezethetnek a görcsös feszültségcsomók megjelenéséhez. Tartós túlterhelés, nehezebb tárgy emelgetése, stresszes életmód, helytelen testtartás vagy éppen pont a mozgás hiánya egyaránt okozhatja a trigger pont kialakulását. A trigger pontok helyén, az izomcsomó feszülése, gátolja a véráramlást, így terület anyagcseréje romlik, ami tovább fokozza a feszességet. Az ördögi kört, a fokozódó fájdalmat a megfelelő trigger pont terápia tudja megszakítani.
A trigger pont terápia hatékonyabb megoldást hozhat, mint a hagyományos masszázs, ugyanis a feszültség gócokat oldja fel, így elejét veszi annak, hogy a kisugárzó fájdalom újra kialakulhasson.

A supraspinatus szindróma, amely során a kart csak erős fájdalmaktól kísérve tudjuk megemelni, gyakran a fej feletti magasságban végzett manuális tevékenység eredménye, de okozhatja rosszul kivitelezett mozgás sport közben, amikor a felkart és a vállat nyomásos terhelés éri.

A piriformis szindróma az ülő foglalkozást végzőknél jelentkezik. Ilyenkor a fájdalom a hát alsó tájékába sugárzik, de érintett a far és a lágyék is, sokszor pedig a comb külső oldalára is kisugárzik a fájdalom.

A trigger pontok kioldása a páciens számára fájdalmas is lehet, azonban az átmeneti fájdalom bőven megéri, hisz a feszültségcsomók oldása azt jelenti, hogy megszabadulhatunk a tartós, állandó fájdalomtól, kellemetlen izomfeszességtől. Az első kezelés után átmenetileg akár erősebbnek is érezhetjük az eredeti panaszt, azonban pár alkalom után már egyértelműen jelentkeznek a jótékony hatások.


Thai bambusz masszázs

A masszázs az érintés nyelve, eszköze pedig a természetes anyagú bambusz.

A lágy simogató mozdulatokkal a szövetek felsőbb rétegeit hozzuk pezsgésbe, míg az erőteljesebb nyomásokkal a mélyebben elhelyezkedő szöveteket és izmokat dolgozzuk át. A rudak használata nagyobb felület masszírozását teszi lehetővé, mely segíti a mélyebb ellazulást, relaxálást. Így a test mellett a lélek is megpihenhet.

A bambusz masszázs lazítja az energetikai blokádokat a testben, serkenti a vérkeringést és a nyirokrendszer működését a testben, továbbá csökkenti az izomfeszültségeket és felszabadítja a gerincfájdalmakat. A fűtött bambusz pálcák egyidejűleg serkentik a bőrt, és enyhítik az idegvégződéseket, továbbá ötvözi a hagyományos masszázs előnyeit, és kellemes, megnyugtató hőérzetet ad a vendég számára.

A kezelés masszázs-ágyon történik olajok használatával.

Pozitív hatásai a vendég számára:

  •     * A masszázs egyedi technikája különleges, kellemes és megnyugtató érzést nyújt a vendég számára.
  •     * Csökkenti a stresszt és a fáradtságot
  •     * Serkenti a vérkeringést
  •     * Fájdalomcsökkentő hatással bír
  •     * Speciális mozdulatoknak és eszközöknek köszönhetően a mély izmokat is alaposan megdolgozza
  •     * Nyirokkeringésre is pozitív hatással van
  •     * Semlegesíti a negatív energiákat

TUDATOS JELENLÉT (MINDFULNESS)



ÉBER FIGYELMEN ALAPULÓ STRESSZKEZELÉS – MINDFULNESS BASED STRESS REDUCTION (MBSR)
Egyre többször hallhatók ezek a kifejezések, akár a magyar, akár az angol verzióban, de vajon mit is jelentenek? Egy módszer neve lenne? Vagy egy attitűd, ahogy a világhoz, vagy önmagunkhoz viszonyulunk? Tanulni kell, vagy tapasztalni? Egyáltalán tanulható? És ha igen, bárki képes rá? Egy elégedett, kiegyensúlyozott és egészséges élethez szükséges alapvető készség és viszonyulási mód? Egy kicsit mindegyik.

A mindfulness szó szerint tudatos jelenlétet, éber figyelmet jelent. Bővebben egy olyan figyelmet, amit szándékosan irányítunk a jelen pillanat tapasztalatára, nyitottan és ítélkezésmentesen.

Olyan készségről van szó,


- ami tanulható, vagy inkább újra tanulható, mert mindannyiunkban benne van, csak a neveltetés és társadalmi hatások következtében többnyire nem működtetjük, vagy nem elég tudatosan,
- aminek az elsajátítása leginkább saját tapasztalaton és gyakorláson keresztül történik. Ettől most lehet, hogy sokan megijednek. De gondoljunk bele, hogy minden, amit így vagy úgy, tudatosan vagy tudat alatt elsajátítunk, sok-sok ismétlésen, azaz gyakorláson keresztül vésődik be az idegpályáinkba, viselkedésünkbe.

Az a jó hír, hogy ez a bevésés nem feltétlenül jelent kellemetlen, unalmas, letudnivaló feladatot vagy edzés-programot. A gyakorlatok kifejezetten jólesőek, pihentetőek és élvezetesek is lehetnek, különösen, ha megfelelő motivációval végezzük őket. A mindfulness több olyan módszer összefoglaló neve, amelyek egy ősi, 2500 éves tradícionális tudást és gyakorlatrendszert ötvöznek a modern tudományos eredményekkel. A tradíció a történelmi Buddhától származik, aki a szenvedéstől való megszabadulás eszközeként tanította a tudatos megfigyelést, és a Szatipatthána szúttában írásos formában is ránk hagyományozta ezt a tudást. Szakemberek, akik ezt a tradícionális módszert gyakorolták, olyan technikákat dolgoztak ki ezen az alapon az 1970-es évek végétől, amelyek taníthatók és elsajátíthatók a modern ember számára bármiféle vallási vagy filozófiai elköteleződés nélkül. Jon Kabat-Zinn volt, aki a Mindfullness Based Stress Reduction (MBSR) nevű első ilyen módszert kidolgozta (magyar jelentése: éber figyelemre alapozott stressz csökkentés) a Massachusetts-i Egyetem Stresszklinikáján. Azóta több hasonló mindfulnessre alapozott módszer is született, amelyek alapjaikban és szerkezetükben nagyon hasonlóak.

Mit is jelent valójában a mindfulness? Olyan önsegítő szemlélet és gyakorlat-rendszer, amelynek segítségével megtanulhatjuk, hogy szándékos figyelemmel legyünk jelen a testünkben és a világban. Hogy tudatosan figyeljünk meg mindent belül és kívül, anélkül, hogy ítélkeznénk, vagy elutasítanánk bármit, ami esetleg kellemetlen számunkra, de a kellemes dolgokhoz se ragaszkodjunk.

A gyakorlás által képessé válhatunk arra, hogy a jelen pillanatra figyeljünk, és a dolgokat és jelenségeket annak lássuk, amik valójában, és nem annak, amit gondolunk róluk. Így ahelyett, hogy reflex-szerűen reagálnánk a tanult, és sokszor nem tudatos programozottságunk alapján, lehetőséget adunk magunknak egy sokkal tudatosabb választásokon alapuló és elfogadóbb életre. Páciensekkel való sok éves munkám kapcsán én is azt tapasztalom, hogy ez a fajta reflexes és többnyire nem tudatos reagálás gyakran okozza vagy megsokszorozza a szenvedéseinket. A gyakran emlegetett stressz alapja sok esetben nem is valós probléma, hanem a múltra vagy a jövőre vonatkozó gondolat vagy érzés. A mindfulness gyakorlatok megtanítanak rá, hogy tudatosan és elvárások nélkül figyeljük meg a bennünk zajló folyamatok fontos területeit, az érzékszervi észleléseket, a testi érzeteket, az érzelmeket és a gondolatokat anélkül, hogy azonosulnánk velük.
Az MBSR egy 8+1 hetes tanfolyam formájában megtanulható önsegítő megközelítés és gyakorlatrendszer, bár más formában is, akár egyéni foglalkozásokon is elsajátítható.

Hogyan kerültem kapcsolatba a mindfulnessel? 2007 óta vagyok tradícionális Vipassana-gyakorló, és a rendszeres meditáció nagyon pozitív változásokat hozott személyes életemben. A gyakorlás által megtapasztaltak lassanként beleivódtak a kliensekkel végzett munkámba is. Időközben figyelemmel kísértem a mindfulness módszerekkel kapcsolatos nemzetközi szakirodalmat és tudományos eredményeket, amik egyértelműen igazolják a módszer hatékonyságát a stresszcsökkentésben, sőt egyre több betegség gyógyítása kapcsán is. Több mindfulnessre alapozott technikát kipróbálva végül az MBSR módszert választottam, amit először Barta Andrástól tanultam, majd az oktatói képzést a Kathy Ward által alapított Mindful Academy International akkreditált képzésében végeztem el. Végzettségem MBSR és mindfulnessre alapozott technikák oktatására, átadására jogosít fel. Célom, hogy a mindfulness szemléletének és gyakorlatainak átadásával segítsek másoknak is megtapasztalni a módszer életükre gyakorolt áldásos hatásait. Saját magam és sok-sok kliensem tapasztalatai azt mutatják, hogy aki magáévá teszi ennek a megközelítésnek az alapelveit, és valamennyire beépíti az életébe, sokkal elfogadóbbá, elégedettebbé válik, és lényegesen kevesebb stresszt fog megélni, mint korábban. A rendszeres gyakorlással ez a hatás elmélyül, és további pozitív hatások jelentkeznek az illető egészségi állapotában és személyes életében egyaránt.

Az aktuális mindfulness tanfolyamok az AKTUALITÁSOK menüpontban és facebook oldalunkon követhetőek.

Érdeklődés, jelentkezés: imagi17@gmail.com

A Mindfulnessről bővebben:
https://mindfulness.hu/
http://mindfulnessegyesulet.hu/mi-a-mindfulness/
https://tudatossag.net/
http://mindfulacademyint.com/

Dr. Hegedűs Ágnes


Manuálterápia

A manuálterápia (a kézzel végzett gyógyító beavatkozások, speciális műfogások rendszere) hosszú évszázadokon át a népi gyógyászat eszköztárába tartozott. Az úgynevezett csontkovácsok remekül értettek a mozgásszervi bajok, a fájdalmak és az elváltozások kezeléséhez. Igen hatásosan gyógyították a nyak-, hát-, váll-, derék- és végtagfájdalmakat.
A manuálterapeuták, akik saját mechanikus energiájukat mozgósítják a gyógyítás során, tapintással állapítják meg a tartó és mozgató rendszer elváltozásait, s különféle fogásokkal kezelik a beteget. E szelíd gyógymód alkalmazásának azért is nagy a jelentősége, mert a háziorvosokhoz forduló betegeknek több mint, háromnegyede panaszkodik mozgásszervi problémákra. A nem konvencionális gyógymódok alkalmazásáról szóló jogszabályok lehetővé tették, hogy a manuálterápia a hagyományos orvoslás része legyen. 1987 óta az orvosok már Magyarországon is vizsgázhatnak a manuálterápiás elméleti és gyakorlati ismeretekből, és betegeiken alkalmazhatják is a tanultakat.
A manuálterápiánál legalább olyan fontossága van az izmok, izomcsoportok, a tartás és mozgás tapintásos és megtekintéses vizsgálatának, mint magának a terápiának. A mozgást, a tartást károsíthatják, fájdalmassá tehetik a sérülések, az életmód, a görcsössé vált izmok pedig elgyengülnek, elsorvadnak, megnyúlnak. A manuális terápia legfontosabb fogalma az úgynevezett ízületi blokk, ami azt jelenti, hogy egy ízület mozgása egy, vagy akár több irányba is korlátozottá válhat. Egy idő után a beteg reflexszerűen is kíméli a fájdalmas testrészt, vagy ízület mozgatását. A manuális terápiában igen fontos jelzés lehet a bőr kisereinek kitágulása, a bőr narancsszerű elváltozása, de az izmok elváltozása, feszessé válása is eligazíthatja a szakembert.
A manuálterápiának többféle fokozata ismert a szakemberek előtt. Előfordul, hogy a beteg mozgásszervi- és tartórendszeri problémáján az ún. hirtelen behatás segít, máskor viszont az ízület kíméletesebb "kimozgatásával" lehet segíteni a betegen, azaz a mechanikus ráhatással ér el eredményt a gyógytornász vagy az orvos. Gyakori, hogy az izmok és a lágyrészek szorulnak manuális beavatkozásra, máskor viszont a csigolyák kisízületeit, vagy a gerinc egyes szakaszait kezeli a szakember.
(Rokon értelmű kifejezések: csontkovácsolás, kiropraktika)

Ajánlott: www.manualismedicina.hu

Viscerális Manipuláció/manuálterápia
A Viscerális Manipuláció egy olyan manuális terápia, amely gyengéd, meghatározott módon alkalmazott manuális erőt használ, hogy támogassa a zsigerek, a kötőszövetek és a test normál mobilitását, tónusát és a vele járó szöveti mozgást, ahol az károsodott. A mozgás az élet jele. A testünknek mozgásra van szüksége ahhoz, hogy egészséges legyen. Ugyanez igaz a test minden egyes struktúrájára, beleértve a belső szerveket is. Ahhoz, hogy egy szerv egészséges legyen és optimálisan működjön, mozgásra van szüksége. Gyulladás esetén a szövetek elvesztik normál mozgásukat. A természetes gyógyulási folyamat velejárója a normál szöveti rostok helyi bomlása, és azok viszonylag rugalmatlan szövetekkel való pótlása. Számos oka lehet a szöveti gyulladásnak, többek között fertőzés, közvetlen trauma, ismétlődő mozgások, diéta, környezeti toxinok és érzelmi stressz. A terápia során alkalmazott technikákkal a csökkent-megváltozott mozgású területeket kezeljük, így visszaállítható a jobb fiziológiás, amely pedig javítja az adott szerv működését. Gyakran előfordul, hogy derék, hát, váll, csípő panaszokat akkor lehet teljesen panaszmentessé tenni, ha megtaláljuk a valamelyik belső szerv működésével kapcsolatos összefüggéseit.

Ajánlott: www.upledger.hu, www.barralinstitute.com


Perifériás idegmobilizáció

A kezelés célja a perifériás idegfájdalmak megszüntetése a becsípődött idegek kompresszió alóli felszabadítása által. Speciális idegtesztek segítségével tájékozódunk a probléma jellegéről és helyéről majd ennek megfelelően különböző fogásokkal és mozgássorokkal segítjük az adott területen lévő idegblokk oldását. A kezelés manuál terápiás fogásokkal tehermentesített, fájdalommentes testhelyzetben zajlik, mely a perifériás idegek gyulladásának csökkenését, blokádjainak megszüntetését, a mozgásterjedelem növekedését, a fájdalom csillapítását eredményezheti. A kezelés alatt a páciens megtanulja a saját, egyénre szabott gyakorlatait, önkorrekcióját és helyes testtartást, így otthonában egyedül is tudja kezelni magát.

Taping módszer - Kineziotape

A Tapinget, a (módszert és a tapaszt) egy japán kiropraktőr és kineziológus, Dr. Kenzo Kaze fejlesztette ki. A Taping egy csúcsminőségű pamutanyag, vastagságát, súlyát és nyúlási tulajdonságait tekintve olyan, mint a bőr, hátoldalán 100%-os akril ragasztóréteggel bevonva. A Kinesio-taping egy mellékhatások nélküli 24 órás információs terápia. Felhasználási területe: gyógyítás és megelőzés (sportfizioterápia, neurológia, ortopédia, postoperatív terápia, lymphologia).
A Taping nem tartalmaz gyógyszerészeti szempontból aktív elemeket, a bőr számára semleges, hatását kizárólag a felragasztás módja határozza meg. A Tapinget a kellő helyre és módon felragasztva hosszabb ideig (5-8 napig) a bőrön maradhat. A különböző jellegű hétköznapi igénybevételek - munka, sportolás, zuhanyzás, úszás és a napi rutin egyéb tevékenységei nem befolyásolják hatékonyságát. Fürödni, akár úszni is lehet vele, csak arra kell vigyázni, hogy ne dörzsöljük. Mellékhatásai nincsenek. Nagyon ritkán előfordulhat, hogy a ragasztóra allergiás reakció váltódik ki, ilyenkor a Tapinget eltávolítva a reakció is megszűnik.
A tapasz levétele automatikusan is megtörténik, ugyanis 5-8 nap viselés után, amikor már kifejtette az elvárt hatást, fokozatosan leválik a bőrről. A gyógytorna mellett, kiegészítő terápiaként alkalmazható. A különböző ragasztási technikák segítségével lehet erősítő, korrigáló vagy éppen csak figyelmeztető hatást elérni. Alkalmazható például hanyag tartás esetén, ilyenkor a hát gyenge, túlnyúlt szakaszát beragasztjuk a megfelelő technikával. Ez korrigálja a testhelyzetet, stimulálja az alatta lévő izmokat és figyelmeztet a helyes testtartásra.
A Tapingnek fájdalomcsillapító hatása is van, ugyanis a tapasz alatt található bőr a test mozgásának következtében folyamatosan ide-oda mozog, ez a mozgás hatással van a mechanoreceptorokra, ami a fájdalomérzet csökkenéséhez vezet.

A Kineziotape alkalmazási területei:

  •     * Sportsérülések
  •     * Ficamok
  •     * Húzódások
  •     * Ízületi instabilitás
  •     * Izomgyengeség
  •     * Izomfájdalmak
  •     * Ízületi fájdalmak
  •     * Rövidült izmok
  •     * Hanyag tartás
  •     * Scheuermann betegség
  •     * A Kineziotape hatásai:
  •     * fájdalomcsökkentés
  •     * mobilitás ajavítása
  •     * izom aktiválás
  •     * keringés és metabolizmus javítása
  •     * mozgás tudatosság
  •     * pszihés hatás
  •     * folyadék áramlás
  •     * mechanoreceptor aktiválás
    • A Taping tehát olyan kezelés, amely segítségével a páciens "hazaviheti magával a gyógytornászt" (azaz magát a Tapinget). A módszer hatékony volta a felhelyezésből és a test természetes mozgásaiból fakad, a tapasz mindaddig hatékonyan működik, amíg azt a páciens viseli.

      Pepich Erika


Integrált kranioszakrális terápia - Thomas Attlee-iskola (CCST)


A kranioszakrális terápia gyökerei az 1900-as évekre vezethetőek vissza, amikor Dr. William Sutherland kutatásai során felfedezte, hogy a testünkben lévő agyi-gerincvelői folyadéknak, a csontoknak, a szöveteknek és a sejteknek ritmikus mozgása van. Ez a mozgás a kranioszakrális ritmusunk és az egész testünkön érzékelhető. Sutherland ezt az 'élet lélegzetének' nevezte el.
A kranioszakrális elnevezés a koponya (cranium) és a keresztcsont (sacrum) funkcionális egységére utal. A képletek, amiken dolgozunk: elsősorban a fascia, (a test kötőszöveti hártya-rendszere, ami beburkolja izmainkat, idegrendszerünket, és belső szerveinket), csontok, izmok, idegrendszer, és közvetetten minden belső szerv, az egész szervezet.
Az az általam alkalmazott integrált kranioszakrális kezelés, a Thomas Attlee által tanított módszert követi. A kezelési folyamat alatt finom kéz-érintésekkel segítjük a kliens relaxált állapotba kerülését, és támogatjuk a testi-érzelmi-energetikai rendszerében található blokkok természetes feloldását, az öngyógyító mechanizmusok felszabadítását. A kliens számára a kezelés általában rendkívül kellemes, ellazító hatású, a blokkok oldódását többnyire felszabadító érzet kíséri.

Forrás:
www.ccst.hu, www.ccst.co.uk

Dr. Hegedűs Ágnes


Thai generál masszázs

A thai masszázsnak két típusa és iskolája alakult ki a történelemben, az egyik a keményebb, ’csontkovácsolósabb’ északi stílus és a lágyabb déli stílus. Mindkét stílusra igaz, hogy átdolgozza az izomzatot, nyújtásokkal, kimozgatásokkal az ízületeket és speciális fogásokkal az energiacsatornákra hat, a fizikai testen keresztül az energiatestet harmonizálja. A masszázs koreográfiája komplex kezelést biztosít, mely átdolgozza a masszírozott személy energiapályáit, reflexzónáit. A masszázst földön, laza, kényelmes mozgást biztosító ruhában végezzük.
A masszázs hatása:
• Oldja az energetikai blokkokat,
• ellazítja a testet és a lelket,
• csillapítja a fájdalmakat,
• méregtelenít,
• aktivizálja a vér és nyirokkeringést, valamint
• a szervezet öngyógyító mechanizmusait.


Így betegségek megelőzésére is kiválóan alkalmas. A masszázs eszközt nem igényel, s eredménye azonnal tapasztalható. Én a finomabb déli stílust tanultam, és mondhatom, hogy nagyon kellemes adni is ezt a masszázst, nemcsak kapni. Érdekes megfigyelés volt egy páciensemnél, aki először volt thai masszázson, miután megmasszíroztam az egyik lábát, azt mondta, hogy mintha vastagabbá, élőbbé vált volna és elérne egészen a falig. Mint általában a keleti masszázsoknál fontos az energiarendszer aktiválása, harmonizálása. Aromaolajos thai masszázs

A Thai olajos masszázst masszázságyon végezzük. Fogásrendszere különbözik a ruhás masszázstól, de ugyanúgy hatunk az izomzatra és az energiarendszerre is. Serkenti a vérkeringést, nyirokkeringést, ellazítja az izomzatot. A vendég hangulata és igénye szerint összeállított aromaolajokkal, terápiás módszerrel történő masszázs. Az aroma olajok megválasztása attól függ, hogy mi a célunk a masszírozással. Ha relaxációs céllal végezzük, akkor általában levendula vagy rózsaolajat, kamilla kivonatot használunk. Ha aromaterápiás céllal végezzük, akkor már markánsabb és pezsdítőbb olajokat használunk mint pl.: rozmaring, eukaliptusz. Az olajok gyógyító, lazító hatása akkor érvényesül igazán, ha a masszázst követően pár óráig nem zuhanyozunk le. Az illatanyagok rezgést bocsátanak ki magukból, amelyek közvetlenül is terápiás hatással vannak ránk.

Thai herbál masszázs

A thai herbál masszázs, nyeles melegített gyógynövényes bandázzsal történik. Az energiapályákon való alkalmazása hatékony masszázs önmagában is, de szinte bármelyik masszázsfajta kiegészítője is lehet.
A masszázs nagyon hatékony olyan izomfájásokra, amelyek a túlzott fizikai megerőltetés során lépnek fel. Amint a bandázsból kijövő pára behatol a tüdőbe, a test felszívja a gyógyhatású növénymolekulákat.
A gyógynövényes zsákocska másképp is használható: különböző testrészekhez szorítva csökkenti az izomfájást, serkenti a vérkeringést, és felüdíti a bőrt. Elősegíti a mérgek távozását a testből.
A gyógynövénypárás masszázs kozmetikai hatással is rendelkezik, mert természetes gyógynövényeket tartalmaz. A thai nők arra is használják, hogy feloldják a gyermekszülést követő fáradtságot vagy a gyermekágyi depressziót.

Thai talp- és lábmasszázs

A masszázs a lábfej, a lábszár és a térd átmasszírozását jelenti az energiapályák mentén. A masszázshoz alkalmazzuk az ú.n. ’kis doktort’, egy speciálisan kialakított fapálcikát, amellyel a reflexzónákat is erőteljesebben átdolgozzuk.
A masszázs jótékony hatással van a láb keringésére, oldja a feszültséget, és az energiapályák és reflexzónákon keresztül hatással van a teljes testre, belső szervekre. A masszázs kb. 1 óra.

Rontó Viktória

Moxálás

A moxibúció hővel történő gyógykezelési forma, amivel a test akupunktúrás pontjait stimulálják. A kifejezés a japán mogusa ("fekete üröm") illetve a latin bustion ("égetés") szavak összetételéből származik.
A moxálás valószínűleg az egyik legrégebbi kínai módszer. Lényege hogy a kezelendő területet felmelegítik, és így érnek el energetikai és élettani hatást. Ez több módszerrel történhet. A leggyakrabban a "hőséggel" kísért moxákat használják. A gyúlékony anyag, amit a terápiára felhasználnak legtöbbször a fekete üröm.
Szivarszerű rudakat készítenek belőle, amelyet meggyújtva a kezelendő terület felett különböző eljárással mozgatnak, vagy kicsi kúpokat formálnak belőle, melyeket a test felszínén elégetnek. A betegség természete határozza meg a kúpok számát, és méretét.

Az eljárás során kihasználjuk, hogy a meleg elősegíti a gyógyító hatást. Az akupresszúrás pontok melegítésekor, forrósításakor a moxa parázslása során keletkező infravörös hullám megfelelő tartománya és a hullám bőrbe behatoló rezgése az, ami gyógyít. A hő fokozza a véráramlást, harmonizálja az energiaáramlást, beindul az öngyógyító mechanizmus és ez által a szervezetünkben megjelenő betegség kioltódik.
A módszer kiválóan alkalmas immunerősítésre és vesemelegítésre is.
Pár indikáció a teljesség igénye nélkül: Vese-, húgy és ivarszervi megbetegedések, derékfájdalmak, gerinc problémák, alsó végtagok fájdalma, izomgörcsök, nyaki merevség, fejfájás. Májbetegségek, látászavarok, impotencia, frigiditás, epebajok, álmatlanság. Emésztőszervi panaszok, gyomor bántalmak, puffadás, láb ödéma, depresszió, allergia.... és még sok-sok rendellenesség.

Köpölyözés

A természetgyógyászat egyik legérdekesebb, ma is használt ága a köpölyözés. Igen ősi gyógymód, szinte minden nemzet ismeri. Számos, fejlett egészségügyi kultúrával rendelkező országban ma is használják. Egy kínai közmondás szerint: Ami gyógyszerekkel gyógyítható, az a köpölyözéssel is.

Előnyei:

  •     * Egyszerű, olcsó, és széles körben alkalmazható
  •     * Hatása gyors és tartós
  •     * Nincs mellékhatása
  •     * Növeli a szervezet ellenálló képességét
  •     * Kiválóan alkalmas megelőzésre

A köpölyözés, a reflex zónák ingerlésének egyik legerősebb módja. A gyakorlat során vákuumot hozunk létre a köpölyben, ez szívó hatásával vérbőséget okoz az adott területen. Ennek hatására lazulnak az izmok, és javul a terület vérellátása. Az e szelvényből kiinduló pozitív ingerek, hasonló pozitív elváltozásokat eredményeznek a zónához tartozó belszervekben is, javítva azok vérkeringését, anyagcseréjét.

Köpölyözés gyakorisága:
A köpölyözés gyakorisága mindig a betegség jellegétől és stádiumától függ. Megelőzésként félévente, évente egy 8-10 kezelésből álló kúra ajánlott. A köpölyözéssel csodákat érhetünk el a testi és lelki frissesség visszaállításában.

Kezelhető betegségek:
  •     * asztma (allergiás is)
  •     * hörghurut
  •     * gerincsérv, derékfájás
  •     * gyomor-, nyombélfekély, bélhurut
  •     * hányás, hasmenés
  •     * húgyhólyaggyulladás
  •     * epehólyag gyulladás, epekő
  •     * ízületi betegségek: gyulladások, artrózisos deformitások miatti fájdalmas izomgörcsök, lumbágó, isiász, nyak-váll szindróma
  •     * nyakcsigolya fájdalmak
  •     * kismedence gyulladás (fehér folyás)
  •     * klimax
  •     * megelőzésre (általában)
  •     * megfázás, influenza
  •     * menzeszfájdalmak, rendszertelen menzesz
  •     * TBC (gyógyszer mellett, a köhögés csillapítására), tüdőgyulladás
  •     * vesegyulladás, vesekő
  •     * vérnyomás (magas, alacsony)

Gyertyázás:Testgyertya, Fülgyertya

Tulajdonképpen az indiánoknak köszönhetjük, hogy feltalálták az akupunktúra fájdalommentes verzióját. A hopi és a machigingó indiánok jöttek rá először, hogy tölcsér alakú gyertyákat a testre helyezve számos betegséget lehet kezelni. Először kéregből, majd fájdalomcsillapítót tartalmazó gyógynövényekből készítették a gyertyáikat. Később áttértek a méhviaszba mártott változatra, mert ezek sokkal jobb hatásfokkal működtek a lassabb égés miatt. Használata egyszerű, hatékony, kellemes és harmonizáló. A gyertyák természetes alapanyagból: méhviasz (a méhek saját váladékaiból lépek építésére használják) és kurkuma (fűszernövény, a gyömbérek családjából) készülnek. Mindkettő gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatású.

A Testgyertya:

  •     * egyesíti magában a köpölyözésből ismert vákuumhatásokat
  •     * a moxából ismert speciális fény- és hőhatásokat
  •     * az akupresszúrából elfogadott energetikai behatásokat

Teljesen fájdalommentes beavatkozás. A szövet belső részeit nem kell felvágni, kikaparni, hanem ki lehet tisztítani. Rendkívül fontos a nyirokrendszerünk tisztántartása is. A táplálkozási szokásokon kívül a lelki tényezőket sem szabad kifelejteni, mert a legtöbbször stressz hatására fájdul meg a hasunk (emésztjük magunkat), puffadunk fel és ismét a nyirok az, ami fogadja az információkat, el is tárolja, működése lelassul, a méreganyagok felhalmozódnak és jönnek a rosszullétek, hőhullámok, fájdalmak, görcsök. A testgyertya alkalmazásával szinte azonnal helyre tudja állítani az energiaáramlást. 8-10 kezeléssel régi emésztési problémák is rendeződnek.

Milyen esetekben javasolt a gyertyázás

  •     * Méregtelenítés, nyiroktisztítás Fogyókúrát segítő testgyertya köldökben elégetve
  •     * Reflexzónák, akupresszúrás pontok, csakrák aktiválása
  •     * Fájó testrészek - izom, gerinc, izület
  •     * Emésztőrendszeri problémák - puffadás, székrekedés, hasüregi panaszok
  •     * Görcs-, és stresszoldás, alvási zavarok
  •     * Immunvédő kúrák kiegészítő kezeléséhez
  •     * Menstruációs görcsök
  •     * Hurutok, gyulladások
  •     * Asztma, allergia

Rontó Viktória


Holistic Pulsing (Lélekmasszázs, vagy ringató masszázs)

A Lélek Nyelve a Betegség.
Minden lelki disszonanciánk megjelenik az energetikai testünkben. Amennyiben ez az energetikai állapot tartóssá válik, egy idő után a fizikai testben is megjelenik betegség formájában.

A Holistic Pulsing vagy Lélekmasszázs egy manuál (kézi) terápia, amely tágabb értelemben véve a masszázsformákhoz tartozik: gyengéd, mégis intenzív testorientált lazítási technika.A lágy, ringató, pulzáló fogások segítik a testben és lélekben lévő blokkok oldódását. Finoman, erőszakmentesen hat.
Cél az energetikai egyensúly elérése

  •     * testre, lélekre és szellemre ható kezelés
  •     * ringató és vibráló mozgáson keresztül az egész test gyengéd rezgésbe jön, a kezelt kellemes, mély ellazulást él át
  •     * oldja a feszültséget, szorongást, depressziót
  •     * olyan mély ellazulás érhető el, mint meditációval, segíti az idegrendszer regenerálódását
  •     * erősíti az immunrendszert, olajozza az ízületeket, segít a méregtelenítésben
  •     * segíti a nyirokrendszer működését, az anyagcserét, csökkenti a vérnyomást
  •     * segíti a méregtelenítés folyamatát
  •     * segíti a hörgők megnyílását
  •     * javítja a szervezet összes sejtjének oxigén és tápanyagellátását
  •     * visszaadja a gerinc, a csigolyák és a többi ízület mozgékonyságát
  •     * segíti a nyirokfolyadék keringését
  •     * a kezelés kényelmes ruhában történik, ez is elősegíti a kezelt személy kellemes ellazulását
  •     * kismamák is kezelhetők, megnyugtatja őket és a babát is
  • A kezelés háromféle fekvő helyzetben történhet: háton, hason vagy oldalt fekvésben. Kényelmes ruhában van a páciens, ez is elősegíti a kezelt személy kellemes ellazulását.

Kiknek ajánlott?

  •     * stresszes, feszült személyeknek, alvásproblémákkal küzdőkne
  •     * szervi panaszokkal küzdőknek
  •     * akik csak pihenni szeretnének és egy mély ellazulást átélni

A Holistic Pulsing módszer alap kezelésként a test ringatásából, pulzálásából áll, de kiegészíthatő a szervek pulzálásával is. A szervek pulzálása segíti azok ellazulását, feszültségmentesítését, javul az anyagcseréjük, keringésük, oxigén ellátásuk.



Mátrix Energetika - Kvantumgyógyítás, átalakítás

Ez az energetikai kezelés a kvantumfizika azon elméletén alapul, hogy az általunk érzékelhető és látható anyagi világunk mélyebb szinten energia és információ.
Ezen a szinten minden mindennel összekapcsolódva létezik.
A kvantumfizika megfigyelései szerint a parányi anyagi részecskék érdekes jelenséget mutatnak: amikor a tudósok megfigyelik őket, akkor részecskeként, amikor pedig elfordulnak, akkor energiahullámként vannak jelen. Kettős természetük van, és a megfigyelés által válnak valósággá az energia-tengerből, a ,,lehetőségek óceánjából", ami ,,most van" és ,,mindent" tartalmaz.
Tehát ahová helyezzük a figyelmünket, számunkra ,,Az" van!
A „két pont technika" segítségével - ami ennek az energia-kezelésnek egy eszköze - meg lehet változtatni élethelyzetet, hangulatot, testi állapotot úgy, hogy a szándék, azaz a figyelmünk segítségével összekötjük a jelenlegi állapotot-a megoldás-ponttal, elvárás nélkül! Tudjuk, hogy a Mindenségben minden ott van!
Hagyjuk, hogy az „új hullám" elinduljon az életünkben!

A változás magától történik!

Bővebben: www.matrixenergetics.com

Nemes Gabriella




BEMER

A BEMER - ami valójában egy fizikai érterápia - egy olyan XXI. századi fejlesztésű, mágneses teret és elektromos jeleket kombináló terápia, amely célzottan, az emberi test élettani folyamataira hangolva működik.
Elsődleges hatását az érrendszerre fejti ki, főleg a kiserek pumpafunkciójára, ezáltal jelentősen javítja a szövetek oxigén-és tápanyagellátását, regenerációját. Hatására javul az immun-működés, a méregtelenítés, a belső szervek működése, csökkennek a gyulladások, javul a sebgyógyulás.

Elsősorban a következő állapotokban javasoljuk a használatát az orvosi kezelés kiegészítésére, támogatására:

  •     * mozgásszervi betegségek, krónikus fájdalmak
  •     * keringési problémák, ödémák, nyirokpangás
  •     * szervi működészavarok (máj, vesetámogatás) cukorbetegség, sclerosis multiplex
  •     * krónikus fáradékonyság, betegségből felépülésre.



Bemer kezelések a Pránaházban:
a készülék otthonra bérelhető minimum 4 (esetenként 2) hétre, szükség esetén előzetes orvosi állapotfelméréssel és kezelési javaslattal.
Bejelentkezés Bemer-kezelésre, szakmai felvilágosítás, állapotfelmérés, készülék bérlés:



Dr. Hegedűs Ágnes
30/4368977

reggel 8 óra előtt

Bővebben a módszerről és a készülékekről: http://www.bemer3000.hu



Prána energia gyógyítás

A prána maga az életerő, ami életben tart minket. Folyamatosan és öntudatlanul vesszük magunkhoz a levegő, a napfény és a föld energiájának befogadásával és átalakításával. Láthatatlan energiaközpontjainkon, a csakráinkon keresztül jut testünkbe, majd olyan finom rezgésekké alakítjuk át, ami fizikai és energiatestünk helyes működéséhez szükséges.
A szervezetünkbe vitt prána a testet behálózó, szabad szemmel ugyancsak nem látható energiavezetékeken, a nadikon keresztül áramlik, amelyek az idegeknél és ereknél sokkal sűrűbben szövik át testünk minden pontját. Az ősi tibeti szövegek szerint 350 000 nadi biztosítja, hogy az éltető energia minden sejtünkhöz eljusson.
Pránagyógyítás - az energia tudatos irányítása. Ha testi, lelki és szellemi szinten kiegyensúlyozottan élünk, akkor a prána a nadikon/meridiánokon keresztül akadálytalanul áramlik. Ha azonban bármelyik szinten problémánk van, a nadik beszűkülnek vagy elzáródnak, és szervezetünkbe nem jut elég prána. Energetikai blokkok jönnek létre, amelyek a kiváltó ok tartós fennállása esetén idővel betegséghez vezetnek. Ezek a blokkok gátolják az energia szabad áramlását, így bizonyos szervekben energiahiány, míg máshol energiatöbblet alakul ki. Mint minden energetikai kezelés, a pránagyógyítás is az egyensúly helyreállítására törekszik az energia tudatos és hatékony irányításán keresztül. A prána tehát másoknak átadható, szabad áramlásának biztosításával pedig elérhető, hogy az éltető erő a beteg testének összes sejtjéhez újra eljusson, és ezzel szervezetének öngyógyító folyamatai felgyorsulhassanak. A prána holisztikus módszer, így az egész szervezet energiaharmonizációja elérhető vele. Már a konkrét betegségtünetek megjelenése előtt hatékonyan kezelhető a kialakult energetikai zavar, bármi okozta is azt. Mindez azt jelenti, hogy a prána tudatos átadása nemcsak a gyógyulás támogatására, hanem megelőzésre, az egészség fenntartására is alkalmas.
Az általam alkalmazott pránagyógyítás a kínai külső orvosi chi-kung hagyománya szerint történik Choa Kok Sui mester tanításai alapján. Hatékony módszer, amellyel könnyebb és súlyosabb esetek, a fizikai test betegségei és pszichés problémák is kezelhetők. Egy teljes kezelés aura tisztításból, csakrák tisztításából-energetizálásából és ha szükséges, testrészek, szervek tisztításából-energetizálásából áll. A kezelés hatékonyabbá tétele érdekében kristályokat is alkalmazok, amennyiben szükséges.
A kezelések kiegészítik a hagyományos orvosi kezeléseket és hatékonyan segítik a gyógyulási folyamatokat.
A következő esetekben alkalmazom:

A fizikai test betegségei:
Egyszerűbb esetek

  •     * fejfájás, migrén
  •     * megerőltetett, fáradt szemek
  •     * fül-, fogfájás, orrvérzés
  •     * torokgyulladás, nátha, láz
  •     * hányás, hasmenés, székrekedés
  •     * menstruációs zavarok
  •     * enyhe ízületi gyulladás
  •     * kisebb égések, vágás, rándulások
  •     * leégés
  •     * ekcéma, kelés, pattanás
  •     * álmatlanság

  Súlyos esetek kezelése

  •     * bőrbetegségek
  •     * mandulagyulladás, mumpsz
  •     * szembetegségek
  •     * szívbetegségek
  •     * magas vérnyomás
  •     * arcüreggyulladás
  •     * asztma, tüdőbetegségek
  •     * gyomor- és nyombélfekély
  •     * aranyér
  •     * húgyrendszer betegségei
  •     * meddőség - ízületi gyulladás
  •     * rák, stb.

    Pszichikai betegségek

    •     * stressz, szorongás, hisztéria
    •     * agresszió
    •     * fóbiák, rögeszmék
    •     * depresszió, szenvedélybetegségek


    Rontó Viktória


Facebook

Aktualitások

Blog

Kapcsolat

Felfelé görgetés